Biográfia

6 éves koromban a Lázár utcai általános iskolába irattak be szüleim, ami nemcsak azért volt jó, mert legközelebb volt, hanem mert ez volt az egyik ének-zene tagozatos iskola a kerületben. Alsóban Bence Pista bácsi és Lesták Judit, felsőben Pálffi Kriszta voltak énektanáraim. Innen nagyon jó alapokkal, és a komolyzene szeretetével lehetett folytatni a tanulmányát mindenkinek - bár tudomásom szerint az évfolyamomból más nem lett azóta aktív muzsikus.


Az alsó tagozattal párhuzamosan beirattak zongorára a helyi Lajtha László zeneiskolába, ott 4 évig voltam Várady Katalin tanítványa. Utólag meg kell állapítanom, hogy óriás haszna lett ezeknek a foglalkozásoknak, és nagyon sokat profitálok az ott megszerzett zongora/szolfézs tudásból - de akkor borzasztóan utáltam. Bartók Mikrokozmoszt játszatni 8-10 éves gyerekekkel, és Czerny etüdöket, ez számomra leglábbis merénylet volt. Nem is nagy csoda, hogy 91-ben, mikor meghallottam először az Enter Sandman-t a Metallicától, azon rákaptam. Meg a rock zenére.


Ekkor kezdődött egy kettősség, az iskolában a zongora szonatinák és etüdök gyakorlása, otthon pedig a metál; ami végülis 13 éves koromban dőlt el: megkaptam az első basszusgitáromat! (annyit még hozzátennék, hogy Lajthás tanárnőm nem túl nagy pedagógiai érzékkel átküldött fúvósnak, így egy évig tenorkürtön is tanultam a zenesuliban, de mellette megánórára is jártam még zongorázni Nagy Erikához. Ott pl. szerettem a darabokat, de a kettő együtt már túl sok lett. A fúvós téma igazából nem talált be, de arra azóta is büszke vagyok, hogy Kolossánál is tanulhattam egy ideig!)


Már gimis voltam, mikor a gitározós korszakom elkezdődött, és gyakorlatilag az egész 4 évemet az töltötte ki. Többet gyakoroltam a basszeren, mint amennyit a tanulással foglalkoztam és ezt utólag nem is bánom. 
Persze az ilyen horderejű doglok soha nem magukban történnek az emberrel: utcabeli jóbarátom, Jánoki Gábor is akkoriban kapta meg az első gitárját, és amikor csak lehetett, együtt nyűttük a húrokat... Metallicát, Nirvanát, Megadeth, Iron Maiden, Motörhead, Tankcsapda - és persze a borítékolható folytatás: az első gimis banda.

Zenei biográfia


Itt nem fejtem ki, hogy miért és hogyan, de Cs. B. Band névre hallgatott az a formáció, mely még a Semmelweis Ignác Humán Szakképző és Gimnázium falai között megalakult 1999-ben. Első dobosunk Takács Zsolti volt, és nem sokkal rá csatlakozott Nagy Tamás gitáros is. Első fellépésünk a 99-es gólyabálon volt, a KMO-ban, 3 saját dallal. Jelentéktelennek tűnő indulás, a kezdő garázs-rock bandák minden gyengéjével, de mégis lett folytatása, olyannyira, hogy a Cs. B. Band túlélte a gimnáziumot, elkészített 2, saját dalok tartalmazó nagylemezt, és saját közönsége alakult ki. (a formáció 2006 tavaszáig volt aktív, utána feloszlott).


A gimnáziumra visszatérve meg kell említenem énektanárom nevét, Mohai Tibort. Ő nem csak azért volt fontos, mert nála érettségiztem ének-zenéből, mint választott tantárgy, de részben az ő indíttatására is végtam bele később a karvezes tanulmányokba. De erről kicsit később.


A gimi évei alatt azért változás is történt, mert a kezdeti heavy metal érdeklődésem folyamatosan tágult, a visszafogottabb műfajok irányába is. Ekkor vált egyik nagy kedvencemé (azóta is az) a Queen, vagy akár Sting muzsikája, de a blues és a jazz világát is ekkor kezdtem felfedezni. 17 éves koromban kezdtem el magántanárhoz járni basszusgitározni, a szintén erzsébeti (és szintén zenész) Horváth Györgyhöz. Nálan nagyon sokat fejlődött nemcsak a technikám, de a hangszeres/zenekari látásmódom is. Az pedig, hogy a Montag féle nagybőgő iskolából tanultunk, később óriási hasznot hozott. Erről is mindjárt lesz szó.


19 éves koromban lokálpatrióta érzéseimnek engedve kimentem a március 15-i kerület rendezvényre, és találkoztam egykori énektanárommal, Pálffi Krisztáva, aki a Városi Vegyeskart vezénylte az ünnepségen. Rövid beszélgetésünk végén meghívott, hogyha van kedvem, menjek el a kórus próbájára, nézzem meg, hátha tetszene, mert örömmel fogadni az énekesek közé. Így 2002-ben, nem sokkal az alakulása után csatlakoztam a Pesterzsébeti Városi Vegyeskarhoz! Itt a sok jó hangú vidám ember között hamarosan új barátokat is találtam, és kiderült, hogy a gitár pengetése, meg a pörgős RHCP mindenkinek jól esik, pláne, ha még van mellé mit inni is! :) Így lassan kialakult ott is egy kis zenész kör, mely baráti társaság a mai napig összetart. Név szerint említeném meg Daczi Barnabást, gitáros, énekest; Rahner Marcit, gitáros, énekest, Egri Sanyi énekest, aki később basszusgitáros is lett.

Zenei biográfia 2


Ez a kis kör eleinte csak magának zenélt, többnyire ismert rock'n'roll nótákat, ez volt a PVV Bass Band. Pár évig elvoltunk ezzel a rendezetlen, alkalmi "formációval", de aztán lassan született 1-2 saját dal is. Sőt, gondolkodtunk, hogy nem lenne rossz egy ütőhangszeres sem. Sőt, ott volt még egy hegedűs lány is a kórusban, Bosánszky Ivett, milyen jó lenne őt is szólistának meghívni! Ebből már zenekar lesz bizony, és 2007 januárjában "színpadra" is lépett a Kakukk Vendéglőben a..... a névvel komoly nehézségek és viták voltak, de kezdés előtt muszáj volt valamit bemondani, és hirtelen vezérelt ötlettől fogva a Hetero Sapiens tűnt a legjobb választásnak. És a név mint kiderült, nagyon jól be is vált.


A HS utána évekig egy igen aktív csapat volt, sok kerületi, de vidéki fellépéssel, kultúrális rendezvényen való közreműködéssel, és végül egy nagylemezzel, mely az "Itt leszek" címet viseli. Meg kell említenem, hogy dobosnak Balog Péter csatlakozott hozzánk, a hegedűs poszton pedig több csere során Huszka Fruzsina, Tóth Szilvia, ill. Nagy Anna Júlia is muzsikált körünkben. A HS története egészen 2012-ig aktívan folyt, de onnan az élet már különböző területekre sodort minket sajnos....

Zenei biográfia 3
   

Kicsit visszatérve a kórushoz: nemcsak a hagyományos karéneklés örömét adta meg a csapatnak, de hamar belecsöppentünk az oratóriumok világába is. És ehhez kapcsolódott egy olyan esemény, amely talán a legnagyobb változást hozta az életembe, 2005-ben. A Carmina Buránát többször énekeltük már, előszörr "itthon" a Csiliben, a Gyöngyvirág kórussal, voltunk Vácott a "Világi Vigadalomban" vele, majd a MüPában, a Műegyetemi Kórus és Zenekar közreműködésével. Ebből az utóbbi projektből lett még két előadás, ami nyár elején a Citadellán volt. Talán a szezon miatt is, de kevesebben voltak az előadói gárdában, a zenekart pedig nem erősítette a Virtuózok Kamarazenekar, mint a MüPában; summa summárum, az előadás előtti főpróbán 1 db bőgős volt a zenekarban. Rövid gondolkodás után vettem a bátorságot, és odaléptem az egy szál bőgőshöz, és felajánlottam, hogyha gondolják, akkor én is beszállok erősíteni a szólamot. (annyit teszek hozzá, hogy 3x már volt a kezemben előtte bőgő, de vonó pl. még nem!). Paál Józsi nem is volt rest, szólt Köteles Géza karmesternek, majd kihoztak egy bőgőt, és kezdődött a próba. Ez volt hétfőn, és a pénteki próbán már vonót is kaptam a kezembe, megmutatták, hogy kell fogni, a kottán melyik jel a "fel", melyik a "le", aztán rajta. Szombaton és vasárnap pedig koncert a Citadellán. (mielőtt bárki is azt hinné, hogy ez nagy trouvaille, nos nem: a Carmina Buranánal könnyebb bőgő szólammal azóta sem találkoztam, pedig a zeneirodalom nem kis részét játszottam már át fakultatív szorgalomból...)Lényeg, hogy a koncertek jól sikerültek, és akkor meghívást kaptam a karmestertől, hogy ősztől csatlakozzam állandó tagnak a zenekarba! Egy hát alapos gondolkodás utána végülis úgy döntöttem, belefogok. Gyorsan beiratkoztam egy magántanárhoz, méghozzá a Danubia zenekar bőgőséhez, Mohácsi Norberthez, aki kiválló pedagógiai érzékkel alapozta meg a hangszeres tudásomat.


Ősztől már mint a Műegyetemi Szimfonikusok tagja mentem a próbákra, és bizony nagyon kellett kapaszkodni, mert amíg a zenesuliban a félfekvést gyakoroltuk, meg az egész hangos ütemeket, addig este a próbákon Schubert VIII. szimfóniájának tekerésével kellett megküzdeni. Bizony, eltartott 2-3 évig, mire sikerült felkapaszkodnom egy olyan szintre, mikor már biztonságosan tudtam játszani a szólamokat, és valami használható intonáció, vonás, ritmus, dinamika volt a játékomba. (hozzá kell tennem, hogy a legjobbkor érkeztem a zenekarba, mert nem sokkal előbb került az élére Köteles Géza, és az egyébként nem hivatásos zenekarnak minden idősebb tag egyöntetű állítása szerinti fénykora az ő működése. Amatőr zenekarokra nem is jellemző, hogy eljátszhatnának Brahms: III., Csajkovszkij: VI., Mahler: I, IV., Bruckner: IV-et, számtalan opera-nyitányt, ill. szimfonikus költeményt, pl. Strauss-okat!)

Zenei biográfia 4


Ezzel együtt, hogy már a klasszikus zene világába is bekerültem, még játszottam könnyőzenei formációkban, ezeket itt csak említés szinten hozom fel, mert a "korábbi formációk" menüpont alatt bővebben írok róluk. Így: a Józsué, a Not Yet zenekar, a Don Bosco ének- és zenekar, ill. a már említett Hetero Sapiens. Az viszont kétségtelen, hogy a szimfonikusok hatására egyre inkább megváltozott az ízlésem, ill. befogadó-készségem, és a rock/könnyű zenéről a klasszikusra tolódtam el.


Egy kicsit visszakanyarodnék még a PVV-hez. Mint írtam, nemcsak a karéneklés hagyományos formáit élvezhettük/jük ott, de sokszor nyílik alkalmunk nagyobb apparátusú, oratorikus művek előadásán is részt venni. Egy ilyen különlegesség volt 2007-ben a Kreol mise, mely a maga latin zenei világával önmagában is kivételes élmény. Részemről viszont további pluszt is hozott, mivel akkor ismerkedtünk meg a Pesterzsébet Központi Református Gyülekezet Kórusával (közös projekt volt, a Los Andinos zenekar kíséretével), és az előadás után én elkezdtem a gyülekeztbe járni rendszeresen. 3 év után, a gyülekeztben működő Anima Soni zenekar is meghívott basszusgitáros posztra, nem sokkal később pedig a Takaró Mihály vezette gyülekezeti kórusnak is tagja lettem.


Másik vonala az oratorikus művek előadási lehetőségének az Énekel az Ország sorozat, mely minden évben megrendezésre kerül a Budafoki Dohnányi Zenekar, ill Akadémiai Kórustársaság szervezésében. (ezeken a PVV színeiben szoktunk részt venni, az évek alatt pedig volt már Dvorak: Stabat Mater; Brahms: Deutsches Requiem; Händel: Izrael Egyiptomban; Beethoven: Missa Solemnis; Webber: Requiem; Haydn: Teremtés...) 


Részben ez a közeg, ill. a kórusok világa szülte meg bennem az igényt, hogy magával a kórussal, és a klasszikus zenével szeretnék komolyabban is foglalkozni. Ennek eredménye lett az, hogy 2009-ben felvételiztem Egerbe az Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakára. 26 éves fejjel igazi élmény volt pl. összhangzattant tanulni, vagy a magánének órák, de főleg a vezénylés, kórusmódszertan tetszett. 1 év nappali képzés után viszont levelezőre váltottam, hogy ne kelljen a pesti elkötelezettségeimet sem hanyagolni. Így 2012-ben végeztem ének-zene BA-n, tanáraim közül pedig megemlíteném Kabdebó Sándort (vezénylés, kórus), Réz Lórántot (zongora), Vass Mártát (szolfézs, kórusmódszertan), Marik Erzsébetet (zongora), Hudik Margót és Bolya-Pap Nikolettát (hangképzés). Részben az itteni óráknak köszönhető az is, hogy megszerettem az opera műfaját, és egyre több érdekességet találtam ebben a színpadi műfajban. Talán a rock zenei alkat is hozta magával, hogy ezen belül is Wagner lett a nagy kedvencem, a szakdolgozatom is a Ringről szólt.


Karvezes tanulmányaimmal nem kellett sokat várnom, hogy kipróbálhassam magam: a PVV-ben egyre több alkalmam nyílt, hogy Kriszta akadályoztatása esetén megtartsam a próbákat, betaníthassak darabokat, vagy akár koncerteket vezényelhessek néhány éneket. Ez számomra óriása előny, és nagyon jó lehetőség, melyért hálás vagyok nekik! :)

Zenei biográfia 5


Mint írtam, a Hetero Sapiens együttes sajnálatosan feloszlott idővel; az Anima Soniban sem volt igazán praktikus, hogy a basszusgitározást abbahagytam a nagybőgő miatt (!); a Don Boscóba is visszaért a korábbi bőgős; így néhány formáció már elmaradt, ahol addig aktív zenész voltam. Újdonságként egy olyan műfaj jött be az életembe 2013-ban, ami addig igen távol állt tőlem: a musical. KLG Társulat néven működik egy musical színjátszó kör az erzsébeti Kossuth Lajos gimnáziumban, itt Rahner Marci és Daczi Barna már évek óta aktív tagok voltak, de a Jézus Krisztus Szupersztárhoz kellett még egy férfi énekes, Kajafás szerepére. Bár a műfaj távol áll(t) tőlem, és a hangom sem a könnyed zenéhez való, mégis nagyon jól éreztem magam a darabban, és a társulatban is! Fejes Niki rendezővel is hamar jó barátságba kerültönk, Hargittay Gergely tanár úrral is igencsak hasonlóan gondolkodtunk a dolgokról, így az idei, "Eumátria" c. darabba már rám is személyre szabottan írtak egy szerepet (mert hogy ez egy saját darab, zene, szöveg, koreográfiával együtt!). Itt is vannak feladatok a kórusok megírásával betanítás, felvétel, és persze a szerep alakítása majd az előadásokon.

Időközben a Hetero Sapiensnek ismét volt egy átmeneti korszaka, kb. egy éven

keresztül, amikor 5 fővel játszottuk a meglévő dalokat: Barna továbbra is

ének/gitár, Mészáros Tomi trombita, új tagként Kaszab Sebő billentyűs

hangszerek és Mészáros Magor dobos mellett jómagam nagybőgős/vokálosként

csatlakoztam újra a formációhoz. Új dalok nem nagyon születtek ebben az

időben, de 2014 ősz és 2016 tavasz között volt több koncertünk, elsősorban

ezek is Pesterzsébeten.
A Műegyemi Szimfonikusoknál is változás történt közben, ugyanis Köteles Géza

karmesterünk 2014 tavaszán lemondott posztjáról, így vele már a

búcsúkoncertünk lett májusban a Mahler I. műsor. Utódja 2015 januárjában

Erdélyi Dániel lett, egy fiatal, energikus, lelkes, sok tervvel teli srác

személyében, aki azóta is lendületesen, és ami talán a legnagyobb dolog: a

Géza által felépített szintet megtartva (!) vezeti a zenekart! Vele azóta

játszottunk Franck: D-moll szimfóniát, Dvorak: IX-et, Brahms: IV-et,

balettműsort (benne többek között Csajkovszkij: Hattyúk tava-szvittel),

Liszt: Les Preludes, Kodály: Galántai táncokat, Bartók: Magyar képeket vagy

épp Weiner zenekari szvitjét. A házikoncert sorozat ugyan átmenetileg

szünetelt, de Belfortot 2015-ben újra meglátogattuk, és ez a terv 2019-re

is.
Tanulmányaimban 2015-ben jött némi "változás", ugyanis az akkori munkahelyem

miatt kénytelen voltam folytatni a tanárképző főiskolát, pontosabban

befejezni az MA-t, ami végül 2018 nyarára valósult meg. Az évek alatt

azonban váltottam, így 2018 szeptembere óta a Kispesti Waldorf Iskola

zenetanára vagyok. Kicsit furcsa érzés, mert az egri egyetem (közben címet

váltott, már nem fősikola) elvégzése közben nagyon nem terveztem tanítással

foglalkozni, ez a képzési forma viszont közelebb áll hozzám (nem

utolsósorban a gyerekeknek is élhetőbb), így itt megragadtam.
A Hetero Sapiens együttes életében 2017 őszén jött egy nagy fordulat: egy

éves kényszerszünet után újjászerveződött a zenekar, méghozzá az addigi

legerősebb felállás valósult meg a következőképpen: Barnabás:

ének/akusztikus gitár, Mészáros Tamás: trombita, Horváth Kornél: alt-

szaxofon, Bencsik Levente: elektromos gitár, Borbély Bence Regő: dobok,

jómagam pedig stick/billentyű/vokál. Ezzel a felállással már nem csak a régi

számokat vettük elő és játszottuk, de elkezdtünk új dalokat is írni, a

hangzás pedig már nem olyan visszafogott, akusztikus-vonós karakterű volt,

hanem bulisabb, helyenként rock-os, és a rezek domináltak a szólóállásokban

is! Kb. egy év munka után úgy döntöttünk, hogy belevágunk a második HS

nagylemez felvételébe. Ez a felvétel 2018 szeptemberében indult el, 2019

tavaszára várható az elkészülése. Közben a zenekar elvállalt egy klub-est

sorozatot is a Csili Művelődési Központban, még a leköszönő igazgató,

Várhalmi András felkérésére.


Ami igazán újdonságként jött az életemben, az 2018 nyarán egy régóta

dédelgetett álmom megvalósulása: sokadmagammal sikerült alapítanunk egy King

Crimson tribute zenekart! Ez a formáció igyekszik a KC repertoárját 1969t-ől

akár 2000-ig lefedni, és minden korszakból a legjelentősebb számokat

megtanulni, játszani. Egyelőre még a munka folyamatában vagyunk, a nyilvános

koncertek 2020 elejétől várhatóak. Magam ebben a zenekarban elsősorban

stick-en játszom, ill. jelenleg az énekesi posztot is viszem, ahol pedig

van, ott a billentyű (mellotron) szólamokat játszom be. Unalom tehát nincs,

tervek annál több a jövőre, továbbra is... :)


Itt el is érkeztem a jelenhez, bő húsz évet, 10 zenekart, számtalan koncert/fellépést összegezve. Szinte lehetetlenség követni, ha az ember minden nyilvános szereplését reklámozná a nagyvilágban, de azért az "Aktuális" rovatban mindig feltüntetem, hogy éppen hol, mikor, kikkel, mit adunk elő, hátha talál benne érdemes műsort a látogató! :)

 
Minden jog fenntartva 2014