PKRE

Az egyházi, templomi kórusok hagyománya az egyik legrégebbi gyakorlat a zene történetében, és különösen a protestánt felekezeteknél volt ennek igen komoly súlya, jelentősége a barokk ellen-reformáció idején. A XX. század kórusmozgalma csak még jobban megerősítette ezt a jelenséget, így nem csoda, hogy Pesterzsébet első protesténs gyülekezetének, a Központi Reformátusnak is jelentős kórusa van. (itt a történeti elődökről nincsenek információim, de feltételezhetően a 1885-ös gyülekezet megalakuása utáni időkben már lehettek énekesei a helyi reformátusoknak).

Számunkra most az 1978-ban alakult Kórus az érdekes, mely azóta is töretlenül működik, Takaró Mihály karnagy, irodalomtörténész vezetésével. (érdekességképpen fűzöm hozzá, hogy ő korábban a Kossuth Lajos gimnázium tanáraként még bátyám, Attila osztályfőnöke is volt, 1987 és 91 között). Aki ismeri Mihály előadásait (akár a Duna tévéből, akár élőben), tudhatja, milyen alapossággal nyúl a magyar kultúra darabjaihoz  ez pedig az énekkari művekre is igaz. A protestáns szellem elemző alaposságával tanítja be a darabokat, ami olykor egés egyszerű, jelentéktelennek tűnő művecskékben is megvilágítja az értelmet, értéket, és nagy pillanatokat tud hozni az előadásukba. És ez hallgatva mind olyan magától értetődőnek tűnik, pedig azt kell mondjam - nem feltétlen az!

Pesterzsébet Központi Református Gyülekezet Kórusa

A kórus 35 éves fennállása alatt igen gazdag repertoárt énekelt már, sok fellépése volt határon innen és túl - mindezekről viszont én magam keveset tudok még beszámolni, mivel csak 2011 óta vagyok tagja. 

Repertoáron elsősorban persze olyan művek szerepelnek, melyek az egyházzene kategóriájába esnek, "Evangéliumi vegyeskarok", ahogy az egyik kötet is nevezi magát, vagy akár "Halleluják" egy másik kotta címét idézve - de ezeken túl spirituálék, oratóriumok részletei, ill. a világi zene egyes darabjai, ill népdal feldolgozások is egyaránt jelen vannak a kottatárunkban. Nekem külön élmény volt, hogy 2011 húsvétján Kodály: Jézus és a kufárok című művét énekelhettük az Istentiszteleten - ez önmagában már sokat elárul a kórus nívójáról.

Bővebb információk a gyülekezetről itt olvashatóak:
http://pkre.hu/hirek

Pesterzsébet Központi Református Gyülekezet Kórusa 2

 
Minden jog fenntartva 2014