Műegyetemi Szimfonikusok

Ha az ember azt hallja, hogy "szimfonikus zenekar", akkor mindjárt van egy lista, ami eszébe jut; Nemzeti Filharmoikusok, Concerto Budapest, Állami Hangversenyzenekar, Fesztivál Zenekar, stb. De az amatőr zenekar léte, jelenléte igazból nincs benne a köztudatban, és ritkán hallani róluk (általában a hozzátartozók csak jobbára). A különbség adódhat technikai, szakmai felkészültségből, de a legfontosabb különbség mégis az, hogy az amatőr, a műkedvelő muzsikus nem anyagi, tárgyiasult előnyökért dolgozik (sokszor még keményebben is, mint a hivatásos kollegája), hanem a zene szeretete miatt. És ez az erő megjelenik az ilyen műkedvelő zenekarok (kórusoknál még jobban tapasztalható, és erőteljes jelenség) előadásain is! A hallgató nem is tudja, hogy az a műsor, amit ő egy órában végighallgatott, egy amatőr zenekartól nem 2 hét, hanem akár 3-4 hónap munkát kívánt meg - és mégsem vesztik, veszítjük el a türelmünket, lelkesedésünket! Sőt, ahogy az évek tellnek, a MüZen-nél egyre többen lettünk, egyre komolyabb darabok megszólaltatását vállaltuk el.

Műegyetemi Szimfonikusok Fejes-Tóth Gábor

Biográfiámban már leírtam, hogy milyen regényes körülmények között kerültem ebbe a zenekarba. Ennek azóta 9 éve, és tanulságos lenne közzétennem a listát, hogy mennyi, és milyen darabokat játszottunk ez alatt az igazából nem hosszú idő alatt. Ha napközben a Bartók rádiót hallgatom, nincs olyan, hogy ne játszanak le egy-egy olyan darabot, amit már mi is megszólaltattunk! Pedig a zeneirodalom szinte végtelen....

A zenekar története (részben) olvasható a linken, így ezt itt nem részletezem. De ami nem olvasható rajta, az az, hogy nem csak a muzsikálás élménye fogja össze a csapatot, hanem a közösségi szellem is, ami megnyilvánul a próbákon kívüli összejövetelekben is; a nyári szezonzáró weekendek során Balás Mikinél, az utazásokban (többször a francia Belfort fesztiválján játszottunk, 2013-ban a lengyel Gliwicében). És a szórásban benne van a 18 éves egyetemi hallgatótól a 40-es mérnökön át a 70-es tanárelnökig több, mint hatvan ember. És mindezt mégegyszer leírom: a zenélés szeretete működteti.

 Műegyetemi Szimfonikusok 2

Egy külön bekezdést szeretnék Köteles Gézának is szentelni itt, és nem csak azért, mert karmesteri poszton van nálunk. Az, hogy amatőr zenészek alkotnak egy formációt, sokszor el sem képzeli a hallgató, mit is jelent. (és nem is fogom felsorolni, mert nem lenne szép, de szóval vannak hátrányai is:) Az pedig, hogy ezekből a részben korlátozott erőforrásokból mégis A Darabok összeállnak és megszületnek az előadásokon, több mint hősies feladat. Megköveteli az alapos koncepciót a karmestertől; a megtervezett próba-rendet; a hibák pontos észrevételét és javításának tudatos módszerét; az esetleges konfliktusok kezelésének gyors, és egyben kultúrált rendezésének készségét; és nem árt, ha ezek mellé még jó humora is van az illetőnek, amitől a légkör soha nem lesz igazán nyomasztó. Nos, nekünk olyan szerencsés helyzetünk van e téren Gézával, amit más nem hivatásos zenekarok talán soha nem tapasztalnak meg! Hozzá kell tennem, hogy én is sokat tanultam a módszereiből. Ennek egyetlen hátránya, hogy a MüZen után az ember már nem érzi jól magát, ha hagyományos rock zenekarokkal, vagy kórusokkal dolgozik. Mert egyszerűen hiányolja azt a gyorsaságot, hatékonyságot, komoly munkát, amit Gézánál meg lehet szokni. Mikor néha én kerülök abba a helyzetbe, hogy próbát tartsak, vag betanítsak zenekarnak, kórusnak, reflexszerűen ezt a munkatempót igyekszem követni (ami viszont túlzott igénybevétel annak, aki nincs hozzászokva).

 Műegyetemi Szimfonikusok 3

És egy dolgot szeretnék még a személyes íráshoz hozzáfűzni: érdemes megtanulni muzsikálni! Akár hangszeren, vagy énekesként is akár! És megpróbálni a régi, a klasszikus darabok előadását! Én másként hallgatom a zenét mióta tapasztalatom van arról, milyen is Beethoven szimfónia, egy Rossini nyitány, egy Bach oratórium, egy Wagner operarészlet vagy egy Strauss szimfonikus költemény előadása. Mert az egésznek van egy átfogó koncepciója, az első hangtól az utolsóig. És (lehetőleg) mellőzi az önérdekőséget; ahol nem kell, ott nem "beszél" feleslegesen; ahol pedig kell, ott olyan tekerést kíván meg, hogy ahhoz képest a heavy metal is kutyafasza. És akkor még beszélhetnék a színek skálájáról, a dinamikai árnyalatok szélességéről, az ábrázolható érzelmes majdnem végtelen skálájáról (lássuk be, a könnyűzenében azért ezek meglehetősen korlátozottak). De amíg az ember csak hallgatja, úgy a rádióban, háttérként, addig nem fedezi fel ezeket az ízeket. Pedig érdemes, nagyon is! :)

Bővebb info:  http://zenekar.bme.hu/

 
Minden jog fenntartva 2014