Gyermekkorom egyik kedvenc foglalatossága a rajzolás volt, és ez végigkísért egészen gimnazista koromig. Ekkor a rock zenélés miatt átmenetileg felhagytam ezzel a tevékenységgel, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, 20 éves koromban, 2003 nyár végén összetákoltam egy házi festőállványt. A maradék vízfesték készlettel feldobtam gyorsan két képet, a téma a teraszomról nyíló látvány volt. Pár hónap után ismét néhány kép következett, ezek már részben saját ötletek voltak. Aztán megint néhány kép, de már nem A4 papírra, hanem A3-as, majd A2-es felületre, másfél év múlva pedig már az olaj technikára is kezdtem áttérni.

A legelső időszakban főleg a szürrealizmus hatására festettem - elvileg saját ötleteket, de ezekre letagadhatatlanul nagy hatást gyakoroltak mind korábbi, mind kortárs művészek is. És elég, még 2005 végén megjelentek az első képeim, amelyek Pesterzsébet témájával foglalkoztak. Akkoriban volt a Gaál Imre Galériában egy "Pesterzsébet Anno" c. kiállítás, főleg régi képeslapok, fotók anyagából - és én ezekből kezdtem el egy festménysorozatot készíteni. (ez a sorozat ABC szerint van sorszámozva, és a "J" betűig jutottam el benne) 

Ahogy egyre több képet festettem, felmerült bennem az igény, hogy technikailag is fejlesztenem kéne magamat, így első körben 2005 januárjában beiratkoztam a Csili képzőművész szakkörébe, ahol Kassai Károly festőművész útmutatása mellett gyakoroltuk a portré, akt rajzolását. Itt nemcsak szakmailag sikerült fejlődni, de sok barátság is kialakult. Ebből a szakkörből hamarosan önállósult egy csapat, akikkel 2005 nyarán megalakítottuk a "Sarkosok Képzőművészeti Körét". Szobrász, festő, grafikus, ötvös vegyesen szerepelt a társaságban, melynek tanár korrektúrázója Kocsis Előd szobrászművész volt. A heti "rajzórák" mellett rendszeresen jártunk nyári táborokba, vagy alkotótáborozni a hőgyészi Apponyi-kastélyba, ill. rendeztünk csoportos kiállításokat.

Ezzel tehető egy időre, mikor első alkalommal a közönség előtt is bemutattam munkáimat. 2005 szeptemberében Felső Ivettel volt kiállításunk a Csili Művelődési Központ Muszély Ágoston termében, októberben pedig a Sarkosokkal tartottunk csoportos tárlatot a székhelyünkként is működő irodában. 2006 pedig “áttörést” is hozott, hiszen májusban első alkalommal szerepelhettem a Gaál Imre Galéria Tavaszi Tárlatán. 

Közben folyamatosan igyekeztem fejleszteni készségeimet, gyakorolni, és egyre több-több képet festeni. Így nemcsak az állomány gyarapodott, de már publikálni is egyre többet sikerült, lettek rendeléseim, így ez a tevékenység lassan kinőtte a hobby kereteit. Ennek folytatása lett, hogy 2006 őszén beiratkoztam a Théba Képzőművészeti Iskola festős szakára, ahol 2008 júniusában sikeres OKJ-s vizsgát tettem.

A változás közben nem csak a minőség fejlődésében mutatkozott meg, hanem a témákban is. A szürrealista hatásokat egyre jobban elhagytam (bár a “11. Napon” c. munkám közönség-díjas lett a 2007-es Tavaszi Tárlaton), és visszafogottabb, életszerűbb témákat kezdtem feldolgozni. Egyre jobban érdekelt a portré is, tájképem is több készült – de igazán az éjszaka, mint hangulat, szín(hiány) került be a repertoáromba – és tart ki a mai napig. Legjobb munkáim jó része is ebben a témában született azt hiszem, sőt, a szakvizsga-sorozatom is egy éjjeli anyag Pesterzsébet utcáiról. (ez a Thébás végzéshez kellett még 2008-ban).

Az egyik változás képzőművészeti munkásságomban akkor jött, mikor 2009 őszén Egerbe költöztem főiskolai tanulmányaim miatt (ének-zene szakon); így a festés átmenetileg háttérbe került. (előtte átlag 25 képet festettem egy évben, 2009-2010-ben ez a mennyiség kb. 10 darabra csökkent). A főiskola miatt már a Sarkosoknál létező tagságomat sem tudtam tovább tartani, így azóta teljesen egyénileg alkotok, és állítok ki.

Másik érdemeleges változás részben szintén a főiskolához, részben pedig a Nemzeti Galériában látott 2011-es Markó kiállításhoz kötődik. Itt éreztem rá az ízére a klasszikus stílusnak a festészetben is. Egri tanulmányaim (ill. szimfonikus zenekari működésem) kapcsán már addig is sokat találkoztam a barokk, klasszicista művészettel, annak a szépsége, rendje, harmóniája mindig jóleső érzéssel töltött el, de ekkor bennem is megszületett az igény, hogy ilyen jellegű képeket fessek. Nagy részben másolatokat (régi kismesterek munkáiról), de akár saját kompozíciójú stílusgyakorlatokat. Ezeken a képeken sokszor maga a zene is téma, vagy megjelenik valamilyen formában – tehát a két különböző tevékenységnek egy olyan sávot próbáltam meg kialakítani, ahol mindkettő találkozik. Bár a rendeléseket mindig igyekszem kielégíteni, ill. a kiállítási feltételeknek megfelelően bővíteni olykor egy-egy repertoáromat, mégis azt mondhatom, hogy 2011 óta meghatározóan egy neo-barokk stílust képviselek, és ezen belül alkalmazok relatíve modern eszközöket. (Vagy olyan “poénokat”, hogy a zsáner képeimre saját magamat/magunkat festem zenész barátaimmal. Mert hogy ez olyan vicces, hogy az egyébként gitáros, rock-zenész emberek egy kastély belsőben, mint grófok/bárók tűnnek fel, és csembalón, meg teorbán, esetleg hegedűn játszanak….) 

A főiskola elvégzése közben viszonylag kevesebbet festettem, publikáltam, így ezek közül említésre egy eset méltóbb: a 2012 szeptemberi Csilis kiállításom, mely kifejezetten a klasszikus stílusban készített munkáimat mutatta be, a megnyitón Bach muzsikájával, a Műegyetemi Szimfonikusok kamara-zenekarával, csembalóval, ahogy kell  Egy évvel később, 2013 októberében pedig 10 éves “jubileumát” ünnepeltem festészeti működésemnek. Ennek apropójából ismét a Csiliben tartottam önálló kiállítást, itt viszont minden témából hoztam képeket, mind kronológiailag, mind tematikában átfogóan bemutatandó a tevékenységemet. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy a szakmai értékelőt D. Udvary Ildikó, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatónője mondta el.