Hangszerek, amiken játszok

Az előző rovatokban sokat írtam a különböző zenekaraimról, aktuális és régebbi formációkról; ezekben viszont nem lehetne/tett volna működni, ha nincs az embernek egy megfelelő hangszerparkja is. Ezek részleges bemutatása következik most.

 

Stick – avagy a Fejes-Rátkai Deszka; FRD002

2003-ban ismertem meg a King Crimson zenéjét, és teljesen a hatása alá vont ez a nagyon merész progresszív vonal. Főleg az a módszer, ami alapján a 80-as, 90-es években tolták, ahol a hangszerelés egyik eleme az érintő-basszusok használata volt. Vagyis a Stick, meg a Warr-gitár. Ezek lényege, hogy 2 kézzel, akár 2 szólamban is játszhat rajta az ember, és a húrozás is 2x5 (esetleg 2x6) alapján oszlik meg. Tehát a jobb kézé a dallam, a magas húrok, bal kézre pedig a basszus húrok jutnak. További nehezítés, hogy a 2 oldal hangolása is eltérő, mert a melódia oldal kvartonként megy, mint a gitár, a basszus viszont kvintenként, mint a cselló. És belül vannak a mélyebb húrok, “kifelé” emelkedik a hangterjedelem. Hát ez bizony nem kevés gyakorlást igényel, mire ráérez az ember, de elégséges zongora ill. gitár alapok rengeteget lendítenek az érdemleges játék elsajátításában.


A KC hatására 2003 telén kezdtem el megtervezi saját hangszerem elkészítését, melynek kivitelezője Rátkai Misi barátom volt. Az első darab még kicsit kezdetlegesebbre sikerült, de a cseresznye anyag nagyon jó választásnak bizonyult, igazi eredeti karakteres soundja lett, öblös basszussal. Pár évvel később a második példány már komolyabb hangszert eredményezett, ez már szinte az eredeti Stick hiteles másolata. Az aktív EMG pick-upok nagyon szép jelet adnak, viszont a mahagóni, mint anyag nem eredményezett olyan szép hangot, mint a cseresznye. Mindenesetre ennél a második hangszernél már megmaradtam azóta, és a HS repertoárjának aktív résztvevője is lett. (évekig nem telhetett el úgy koncertünk, hogy a gitárosok hangolása közben 2szám közti szünetet ne a hangszer bemutatásával kelljen töltenem… jajj, de unalmas volt már egy idő után…

Bár Stick-em 2005 óta van, a bassgitár és a bőgő mellett sokáig mellékes szerepben volt. 2016-ban álltam rá, hogy a könnyűzenében már csak ezt használjam, és magát a hangszert is fejlesztettem, kapott egy Fender Acoustasonic erősítőt, új effekteket, stb. A jövőben tervem, hogy minél több zenekarban használhassam és ezt a hangszertípust is népszerűsíthessük idehaza!

 

NS Design WAV5c elektromos nagybőgő

Jelenleg ez a legújabb hangszerem - évek óta gondolkodtam rajta, hogy praktikus lenne a nagybőgőt egy elektromos hangszerrel kiváltani a könnyűzenei koncerteken, ugyanis mind szállításban, mind kihangosításban nagyon macerás a hagyományos akusztikus hangszer kezelése. És annyira nem is hallottam jó tapasztalatokat a hazánkban elérhető kínai Stagg márkájú hangszerekről, így olyan márkát és típust kerestem, ami mindenképpen megüt egy komoly szintet mind könnyűzenei, mind akár klasszikuszenei vonós játék esetére. Nem titok, hogy ezt a típusú hangszert is Tony Levinnél láttam először - bár ő egy sokkal komolyabb (CR5) szériás darabot használ, míg az enyém a márkán belül egy belépő kategóriás darab. Ezzel együtt nagyon jó hang, könnyed játéktechnika, praktikus szállíthatóság és kiváló megjelenés jellemzi ezt a darabot, én az első pillanattól nagyon szeretem!

 

"Fasolt", a 4 húros nagybőgő

Mikor 2005-ben csatlakoztam a Műegyetemi Szimfonikusokhoz, akkor vettem ezt a bőgőt, Mohácsi Norbert tanárom segítségével. Erdélyi anyag, valószínűleg a szászrégeni fajtából, kecses, szép hangszer, vékony, kényelmes nyakkal, hegedű fazon, domború hát; és ami a legfontosabb: gyönyörű szép zenekari sound, mentes minden érdes, karcos, fémes zörejtől! 
Pirastro Flexocore szóló-húrokkal felszerelve; egyszóval: príma hangszer! :)

 

"Fafner", az 5 húros nagybőgő

Mikor 2012 tavaszán átmenetileg nem volt próbatermünk a MüZennel, a MÁV termeit használtuk - és ott kaptam rá az 5 húros bőgőre. Az alsó H/C húr (ki mire hangolja) annyira kitágítja a hangszer lehetőségeit, és hatásosságát a megfelelő állásokban, hogy egy idő után már nehéz nélkülözni, ha hozzászokott az ember. 2012 nyarán szereztem az első 5 húros bőgőmet, majd 2014 januárjában cseréltem le erre a darabra. Elvileg cseh gyártmány (bár ki tudja?...), ez is domború hátú, hegedű fazon, Pirastro Flexocore húrok - és bár jóval vastagabb, nehezebb a nyaka, mint a másiké, a hangja mégis szép, simulékony.

 
Külön hozzá kell tennem, hogy a bőgőt használtan szereztem be, és teljesen felújítottam, saját magam. Kezdve azzal, hogy lecsiszolni az egészet a nyers fáig, majd festeni, lakkozni; a húrtartó is saját készítmény (padouk rózsafából, teljesen egyedi); új szemöldökfa és alsó-nyereg; a húrláb faragása és beállítása... A lélek rögzítéséhez Rácz Kristóf hangszerész barátom volt segítségemre - és a munkákat is ő koordinálta!

 

A Förster zongora

Gyakorlatilag az első hangszer, ami a kezem ügyébe került, és mai napig is talán leghasznosabb társam. Bár elsősorban bőgős/basszushangszeresnek tartom magam, a billentyűsök világának varázsát semmi más nem tudja visszaadni. Néha sajnálom, hogy nem vagyok olyan ügyes pianista, mint sokan mások, de a magam kis műkedvelő módján is nagyon szeretek bármit játszani rajta, barokk invencióktól Haydn szonatinákon, Beethoven Bagatelleken, romantikus fantáziákon át a Bartók Mikrokozmoszig! Pláne, ha ilyen jó “szerszáma” van hozzá az embernek! Talán nagyképűségnek hangzik, de szinte bárhol kerül kezem ügyébe zongora (zeneiskola, egri főiskola, gyakorlótermek, ismerősök pianínói), egyiknél sem érzem, hogy annyira kényelmes, kézre álló, szép hangú  lenne, mint ez az angolmechanikás sachseni darab.

förster zongora kép 1förster zongora kép 2

 

Csembaló 2#: a Neupert

Bach zenéje minden muzsikusnak szerintem az egyik kedvence. Ami egy biztos pont, amiben mindig megtalálja a szépet, a harmóniát, a zsenialitást, az istenit. És az is valószínű, hogy a nagy oratórikus művei is jól ismertek mindenki számára, esetleg nagyünnepek során meg is hallgatnak egy-egy passiót, Weihnachts Oratórium-ot, vagy H-moll misét, ha úgy hozza az élet. Még az is valószínű, hogy ezek egyes tételeit gyakorolja, megtanulja valaki, és szereti játszani/énekelni. Nekem sajátos módon különösen a recitatívók a kedvenceim, ezekkel szeretek többet foglalkozni – de mindig is zavart, hogy a zongorán nem tudtam magam stílusosan lekísérni. A digitális zongora hangja pedig szintén használhatatlan erre. És akkor merészen gondoltam egyet, még 2011-ben, hogy talán lehetne szerezni valami historikus hangszert is, valami kis egyszerű spinettet, ami talán nem nagy, nem komoly, de AZ a hang. És akkor rövid keresgélés után megláttam egy hirdetésben a valódi csembalót! Ez egy egy manuálos, Brönnimann féle svájci hangszer volt, 2 évet használtam, majd egy jó vétel kapcsán cseréltem le a mostani, Neupertre. Ez már 2 manuálos hangszer, 8', 8', 4' regiszterek, kopula, lantregiszter. Eredetileg ő is natúr volt, mint a bútorok - tehát a dekorálása, korhű megjelenése  már saját munka. A fedlap belsején egy Claude Lorrain másolat látható - ez a festmények rovatban alaposabban is megnézhető. Íme:

 

Cselló

2014-ben sikerült szereznem egy használt szegedi furnér csellót jó vételben - igazából csak azért, hogy legyen, akár festményeken "modellnek", vagy szobadísznek. Aztán elkezdtem rajta kicsit tanulni gyakorolni is (bár sokáig nem jutottam el benne), idő után felmerült az az igényem is, hogy ha már vonós hangszer, és meg is szólal néha, akkor a megjelenése, hangja is legyen alkalmas akár zenekari játékra is. Így egy csere után 2016-ban szereztem be ezt a hangszert, ami már tömörfa, szép hang, szép megjelenés. Némi apró javítások ezen is voltak (új húrláb, nyak lakkozás, felsőnyereg faragás), ezt leszámítva hibátlan hangszer.

Gyakorolni rajta, használni különösen nem szoktam, de talomban nagyon jó, hogy van ő is.

 

Hegedű

HegedűNa ez az, amin nem tudok játszani, ez csak úgy van. Hosszú story, lényeg, hogy hagyatékból megmaradt, és igazából a lénye, aurája miatt tartom kinn, a többi hangszerem mellett előtérben. Amúgy csodálom azokat a hegedűsöket, akik a látvány nélkül is meg tudnak tanulni a hangszeren. A cselló/bőgő menzúrája ugyanis szemmel is értelmezhető, látható; kvázi akár még fül nélkül is lehetne rajta játszani (persze nem, de látványra is beazonosítható játék közben a kéz állása). A hegedű viszont látványban csak egy rövidülés, számomra képtelenség térben érzékelni rajta a távolságot – ennek megfelelően egy boci-boci tarkát sem sikerül rajta megoldanom – nem is erőltetem. Jó ő ott kinn a falon:)

 

Roland ep70

A Cs. B. Band-el 2003-ban adtunk egy unplugged koncertet, ahol a koncepció része volt egy nem gitárra épülő rock, hanem inkább zongorás sound. Ehhez viszont szükség volt egy olyan eszközre, mely értelmes hanggal bír, normális billentéssel, megfelelő hangterjedelemmel, és árban is elérhető. Így sikerült megtalálni ezt a digitális zongorát, mely később megmaradt a Cs.B. Band, azután a HS hangszerparkjában is.

 

Harmonika

Hát ez már az a kategória, amihez nem értek különösebben, pláne 2 kézzel játszani rajta, de mint dallam-hangszer többször használtuk pl. a Hetero Sapiensben.

Harmonika

 

Basszusgitár

1997 és 2012 között volt az az időszak, amíg aktív basszusgitáros voltam; pontosabban inkább csak 2007-ig, mert a Hetero Sapiensben már Sanyi vette át tőlem ezt a posztot, én tehát maradhattam a bőgő/zongi/Stick vonalon.  Első hangszerem még egy retró basszer volt a használtcikk piacról '97 decemberében - de roppant büszke voltam rá! A második, melyet legtöbbet használtam, egy fretless, azt még '99 nyarán szereztem és 2011-ig volt meg. Aztán 2005-ben szereztem meg azt az elektro-akusztikus Hora gyártmányú gitárt, amit egyetlenként tartottam meg a mai napig. Szintén 2005-ben szereztem egy 5 húros OLP Stringray-t, ez volt a legkomolyabb ilyen hangszerem, ezzel játszottuk fel a HS "Itt leszek" c. lemezét, és az AS "Lélekhangok"-ját is. Mivel a basszusgitárt ki akartam venni a profilomból a bőgő javára, így ettől a gitártól 2012 nyarán megváltam. Volt még továbbá egy Gallien Krueger 100W-os fejem is, igazi retro amerikai példány, de időközben az is talált magának olyan gazdát, akinél talán nem csak porosodni fog....

akusztikus basszusgitárbasszus gitár

 
Minden jog fenntartva 2014