Fejes-Tóth Gábor xx. ker. képviselő festőművészFejes-Tóth Gábor xx. ker. képviselő zenészFejes-Tóth Gábor xx. ker. képviselő zenész kórusban

Köszöntöm a kedves olvasót!

A honlap, amit lát, nagyjából az elmúlt 10 éves működésem, munkásságom összefoglalója – két területen. Az oldal, 2 nagy csoportra oszlik, mindkettő külön világ, ha úgy tetszik. Viszont egyik nélkül sem lenne teljes az ismertető, így végül 2 weboldalt olvasztottunk egybe a szerkesztőkkel.
A Zenei rovatban megtalálható nem csak az aktuális koncertek listája, ahol éppen játszom/hallható vagyok, de bemutatok minden zenekart, kórust, ahol 17-18 éves korom óta megfordultam, és amelyeken keresztül eljutottam a jelen állapotomba, felkészültségembe.
A Képzőművészeti rész lényege annak a több mint 200 festménynek bemutatása, mely a 10 éves munkásságomnak is tekinthető. Ezekből, és a tanulmányok, kiállítások sorából remélem leszűrhető a szakmai fejlődés útja, és talán mások is inspirációt kapnak az önkifejezés bármilyen kreatív módjára - véleményem szerint ez mindenkiben megvan, csak a megfelelő módszert kell hozzá megtalálni!
Tavaly, mikor a honlap elindult, volt egy „Közélet” rovat is benne. Ez a Pesterzsébet Önkormányzatában végzett képviselői munkám bemutatását célozta meg. Viszont a munka részemről októberben véget ért, így a benne található adatok, felhívások, ötletek, meghívók már tárgytalanok. Aki érdeklődik a beadott javaslataim, eredményeim után, a pesterzsebet.hu oldalon megtalálhatja őket – itt már azóta nincsenek feltüntetve.

Köszönöm, hogy meglátogatta az oldalt, remélem mindenki talált benne érdekes, gazdag tartalmakat! Visszanézni pedig érdemes lesz rendszeresen, hiszen mind a festményekkel, a koncertekkel, kiállításokkal rendszeresen frissíteni fogom, így terveim szerint egy "élő", naprakész oldalt láthat majd a közönség!

Fejes-Tóth Gábor
2015 március

 
Minden jog fenntartva 2014